2008. június 17., kedd

BEKŐ PÉTER Ha most kérdeznél



Szulák Andrea - Benkő Péter Ha most kérdeznél

Ha most kérdeznél, elmondanám, volt egyszer egy este,
mikor mint csillagok gyúltak ki alattunk a város fényei.
Tudtam, téged kereslek.
Fáztál, és takarót adott neked a szeretet,
és egy pincér meg a sötétség puha teste,
s a bátortalan vágy, hogy valakit ismét szeressek,
mert féltem az újtól, nehogy valakit ismét elveszítsek.
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy mit írtam akkor, mit éreztem éppen.
Már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
Ne mondj semmit még, mert véget ér az álom,
felébredünk, s egymásra nézve semmit sem találunk.
Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,
szorítjuk a semmit, mert nem tudhatjuk mi jön még,
meddig tart a meddig.
Ne mondj semmit még, így szótlanul szeretlek,
olyannak mint a kép, amit önmagamnak festek.
Csak annyit mondj majd egyszer, jó reggelt, az éjszakánknak vége,
s megkapod az életet az életért cserébe.
Most legyünk csendben, mert ránk zuhant az ég, felállni nem lesz könnyű.
Hallgassunk most még.

szövegíró Koltay Gergely